katasztrófa-túra a Börzsönyben

Hétvégén az ítéletidő nyomaival és az életveszéllyel dacolva kétnapos gyalogtúrát tettünk a Börzsönyben. Jó ideje tervezgettem már, hogy a családos programokban elpuhult barátaimat és magamat is kicsit próbára teszem.

Az ötlet kipattanásakor még jelentősnek mondható létszám az indulás pillanatáig exponenciálisan 3-ig csökkent. Érdekes, hogy a megelőző napok viharos-csapadékos időjárása és az Ipolyerdő Zrt. erdőlátogatási tilalma már csak egyetlen jelentkezőt tántorított el az utolsó pillanatban. Bár, ha a mondás igaz, akkor "nincs rossz idő, csak rossz felszerelés".

Könnyű hátizsákkal és egynapi élelemmel-vízzel szerelkeztünk föl, tartva a vízvételi helyek esetleges használhatatlanságától (zárva a kocsma).

A 8:07-es zónázóval utaztunk a Nyugatitól Kismarosig. Ott megnéztük a Kóspallagra induló busz üres megállóját, és úgy döntöttünk, hogy a Kóspallagig tartó lapos szakaszon bemelegítünk, ezért gyalog vágtunk neki. Bár a busz még így is előbb ért Kóspallagra, kár lett volna kihagyni ezt a szakaszt: szintemelkedés nem sok volt, de sár, vízátfolyás, vadpatak és vízben úszó rét annál több. Az eső csak annyira esett, hogy az esőkabátot sem vettem elő.
Kóspallag előtt egy felduzzadt patakon való átkelés fejtörősre sikerült, hosszas és szerencsére nem dokumentált ügyetlenkedés után kissé beázott bakanccsal cuppogtunk be a faluba.

A forrásaim által ajánlott Börzsöny Szíve kocsmában ettük meg az ebédünket némi sör és jeges tea elfogyasztásával "fizetve" a kényelmes asztalért.
Utunk innen a Kisinóci turistaház melletti kék jelzésen, az Inóci-vágáson vezetett fel a Hálás-bércre. Hosszú, egyenes, kilátás nélküli kaptató, még szerencse, hogy az úton keletkezett vadpatak szikláig vájt medre és a csoportosan kidőlt fák némi fotótémát szolgáltattak.

Barna Feri emléktáblája után nem sokkal felértünk a 740 m-en lévő kilátópontra, ami meglepően kis látószögben mutatta meg a tőlünk keletre elterülő táj egy aprócska szeletét. A kilátópont után láttuk a legnagyobb pusztulást: többszáz méter hosszan gyökerestül kifordult fák borítottak egy mélyebben fekvő részt. A turistaúton is 10-15 nagyobb fa feküdt keresztben.

Innen már lejtmenet várt ránk, ami -- nekem legalábbis -- nem kellemesebb a kapaszkodásnál, de a felfelé úton a csapatban a szuszogtató emelkedő miatt lassan kibontakozó lincshangulatot valamelyest mérsékelte. Amikor azzal próbáltam védekezni, hogy előre elküldtem mindenkinek a tervezett útvonal magasság-profilját, láthatták, hogy mekkora, azt a választ kaptam, hogy "amit küldtél, az csak 5 centi magas kis púp volt a monitoron".

Az út menti források a szinte mindenünnen csordogáló-folyó-ömlő víz ellenére vékonyan csöpögtek, de nem tudván, hogy ilyen vízjárás mellett mennyire biztonságosak, amúgy sem mertünk belőlük inni.

Lefelé haladva újra egyre több volt a víz, a turistautat néha nehéz volt megkülönböztetni a patakmedertől, a víznek mindenesetre nem sikerült, mi meg már nem foglalkoztunk azzal, hova-mibe lépünk.

Hála az időjárásnak és az Ipolyerdő fenyegető közleményének, az egész úton két előlénnyel találkoztunk csupán: egy foltos szalamandrával és egy magányos túrázóval, aki Nagymarosról indulva járt végig előttünk, és mire a Vasedény kulcsosházhoz értünk, már javában fűrészelte a tüzelőt.
A kulcsosháznál uzsonnáztunk, beszélgettünk kicsit a lakójával, majd újra fölfelé indultunk egy rövid szakaszon, hogy aztán néhány kellemesen lejtős kilométer után egy gázlónál csaknem tisztára mosott bakanccsal érkezzünk Nagybörzsönybe.

A szinte találomra választott, de végül is tökéletesnek bizonyult Tornácos vendégházban volt szállásunk. Mivel az előre jelzett létszámnak csupán a fele érkezett meg, el voltunk szánva a kedves háziasszonyunk által kérésünkre beszerzett tetemes mennyiségű szalonna és kolbász elfogyasztására, ám szándékunkat egy hirtelen jött zápor és a vacsora előtt felhabzsolt fantasztikus sajtos kifli (köszönjük!) majdnem meghiúsította, így a vacsorából maradt bőven reggelire és útravalónak. A házi vörösbor annyira finom volt, hogy megittuk, de a figyelmességből odakészített barackpálinkából maradt reggelre, a megfelelő jóreggelt-köszöntéshez.

Másnap napsütéses tiszta időre ébredtünk. Ráérős tea és reggeli a tornácon, majd rövid séta a faluban. A változatosság kedvéért Szobra szerettünk volna eljutni Márianosztrán át, ez a 17 km elég kihívásnak tűnt a tegnapi 23-tól kissé megviselt lábaknak.
A sárga jelzés merész emelkedővel indít az egyik kis utca végén, itt derült ki, hogy a katonai surranó talpa nem elég rücskös a sáros 45 fokos kapaszkodóhoz.

Fentről remek kilátás nyílt az Ipoly völgyére, majd rövid pihenő után már lefelé vezetett az út. Meleg, napos időnk volt, csak a talajon mindenhol folydogáló víz emlékeztetett az utóbbi napok esőzéseire. Nagyirtáspusztán ettük meg a magunkkal hozott kolbászt és szalonnát, ahol a kisvasút zavartalanul üzemelt, majdnem tele volt utasokkal. Innen a piros kereszten haladtunk tovább lefelé. Az út ismét egyre nedvesebbé vált, patakok, vízesések mindenütt. Egy erős zápor is elkapott minket, szerencsére épp egy sűrű növendék-erdőn haladtunk keresztül, így a lombkorona víz-késleltető hatása miatt volt időnk felvenni a vízhatlan kabátot. Gyors zápornak hittük, ezért a vízhatlan nadrágot nem kotortuk elő a zsákból, ez később hibának bizonyult: alaposan átázott a nadrágunk. Az erdő persze nem csak késlelteti, el is nyújtja az élvezetet; az eső már rég elállt, amikor még mindig áztunk.

Mire kiértünk a fák közül, a nap is kisütött, és már nem voltunk messze Márianosztrától. A faluban már látszott, hogy a surranó által meggyötört kisujjat nem érdemes tovább kínozni, ezért a hátralévő utat Szobig kisvasúttal tettük meg, ami épp jókor érkezett, sőt, megmentett minket egy a korábbinál jóval erőteljesebb zivatartól. Szobon átszálltunk a nagyvasútra, és este hét előtt már ismét a Nyugatiban voltunk.
A másfél napos sárdagasztás áthangolta az időjárási viszonyokhoz való hozzáállásunkat. Ez akkor tudatosult bennem, amikor sáros bakancsban és harcedzett lábszárvédőben készültünk leszállni a Combinóról, a járdán csillogó fél centis aprócska pocsolya láttán J figyelmeztetett:

- Vigyázz, tócsa! :)

Az egész túra nagy élmény volt. Ha valahol megint életveszélyessé válik egy erdő, megyünk.

További fényképek a webalbumomban.
Gyula képei.

Az útvonal: