két verseny egy hétvégén

Amikor bevállaltam a múlt hétvégére egy geocaching versenyt és egy íjászversenyt is, még nem sejtettem, hogy ennyire fárasztó hetem lesz előtte. Az lett, sőt, itt nem részletezhető munkahelyi események miatt még most is térdelve várom, hogy össze tudjam szedni magam, ezért szinte kapóra jött, hogy ennyire feszített ütemet kellett tartani.
Pénteken este pakolás, naponta és személyenként mátrixba gyűjtött ruhák, térképfrissítés a gps-en, Veszprém- és Sopron-környéki ládák adatainak letöltése, sosem lehet tudni alapon, a héten kiadott Garmin-frissítés gondos mellőzése (verseny előtt nem kockáztatjuk egy esetleg hibás szoftver felrakását), túraholmi plusz íjászfelszerelés. Éjfélre értünk Pápára, és hiába igyekeztünk hét óra alatt nyolcat aludni, a szombat is álmosan indult. Barnabás nem tudott ellenállni a Mama csábításának, vele maradt.
Csornán találkoztunk E-ékkal, gyors reggeli a tecsó-parkolóban, majd együtt tovább Sopronba. Későn értünk oda, és bár nem kellett sorban állni a nevezés-pontfeltöltés miatt, majdnem fél tizenkettő volt, mire elindultunk megkeresni hetet a kitűzött pontokból.

Az idő a jelzettnél hűvösebb volt, de legalább nem esett. Szerencsés útvonalat választottunk, alig volt benne szintemelkedés, de szokásunkhoz híven nem a helyezésre hajtottunk, így ráérősen fotózgatva, meg-megállva tettük meg a 12 km-t.
T-ékkal csak a bázison találkoztunk az estebéd után (a Moha-Muck konyhája nem remekelt, de elég éhesek voltunk), és mivel késő volt már, keveset tudtunk beszélgetni.
Az eredményhirdetés és ajándék-sorsolás után (persze megint nyertünk valamit) elbúcsúztunk, és visszaautóztunk Pápára.
A többi kép a picasaban.

---

Vasárnap reggel levettem az íjamat az agancsról, felvettem a csodaszarvasos pólómat (sokra mentem vele, alatta kettő, fölötte is kettő réteg, de a tudat!), felpakoltam a pékségben három személyre félnapi élelmet, és egyedül indultam Veszprémbe, ahol T és B várt megint csak egy tecsó-parkolóban. Onnan együtt mentünk az eplényi sípályára, ahol az íjászversenyt rendezték.
A megbeszélt időben még alig hat autó volt a parkolóban, aggódtam, hogy kevesen leszünk, de aztán csak befutott majdnem annyi versenyző, mint nyáron ugyanitt.
Meglepetésre B, aki eddig a csapatkapitány volt, most T-ra ruházta ezt a tisztséget, ami persze csak hátrányt jelent, még a beírólapokat is cipelheti és körmölheti.
Szégyen, de az utolsó verseny óta nem volt íj a kezemben, ráadásul olyan kimerült voltam, hogy csak azt tűztem ki célnak, hogy valamit eltaláljak. Tudtam, hogy az átlagom rosszabb lesz, mint legutóbb, de persze gyakorolni kellett volna. Ehhez képest, de csak szigorúan ehhez képest nem ment rosszul, több 5 pontos és egy 8-pontos is befigyelt valahogy, és végig nagyon élveztem a vadászatot. A vége felé az ujjbegyemet már nem éreztem, elpuhult a nyáron, előtte a 40 célt is jobban bírtam, mint most a 28-at.
A sípályán lefelé jövet még a nap is kisütött, bár addig csak az erdő jótékony szélcsendje miatt nem fáztunk nagyon, meg persze az alapos öltözködés miatt.
A bázison remek pörkölt várt minket, evés közben T összeadta a pontjainkat, én próbáltam az eredményemről másra terelni a szót, sikerrel, így aztán jól szórakoztunk.
Én igyekeztem volna haza, de végül mégis megvártuk az eredmény-hirdetést (emlékszel, ugye, hogy én nem azért mentem?) aztán suhantam vissza Pápára a családhoz.
Rettentően elfáradtam, de a sok barát és ismerős miatt megérte.
A többi kép a picasaban.
Frissítés: T képei a picasaban. (Az egyiken látszik a kilőtt vessző!)