A rácalmási Duna Ökoturisztikai központot már korábban is szerettük volna megnézni, így kapóra jött, hogy a Geobolt.hu ott rendezte meg második játékos túráját. A geocaching.hu és a gpsgames.hu rendezvényein már többször is voltunk, mindig nagyon jól éreztük magunkat, így -- mivel a résztvevők ugyanebből a körből kerültek ki -- arra számítottunk, hogy itt is jó társaság lesz. Bevallom, soha nem a győzelem miatt vettünk részt a versenyeken, nem is volna értelme végigloholni a távot, ha nézelődve, fényképezgetve is sétálhatunk, itt meg egyenesen csak játék volt, a verseny teljesen ki is maradt.
Azon nem csodálkoztam, hogy a geoláda listáról senki nem jelentkezett, hogy csatlakozna hozzánk, ehhez túlságosan későn küldtem el a meghívókat. A BBBBNET csapattal jó ideje szervezünk közös ládázást és egyéb programokat, szerencsére most sem kellett sokáig győzködni őket.
Délelőtt 10 órakor parkoltunk le a Rácalmás melletti Nagy-sziget hídjánál. A szigeten a tanösvény egyik fedett pihenőhelyén volt a bázis (egyben a büfé is), itt kaptuk meg a 15 pont koordinátáját, amiből szabadon választott 10-et kellett megkeresni, és felírni a jelszavakat.
A tanösvény nagyon könnyen járható, kellemes sétának ígérkezett, csakhogy -- a gps-ben lévő tuhu térkép és a nyomtatott műholdas kép jelzései dacára -- a 13-as és a 12-es pont között letértünk az útról, és átvágtunk az ártéri erdőn. Ezt a következő közel egy órában többször is volt alkalmunk megbánni (figyelem: néhány száz méterről van szó), miközben az áthatolhatatlan aljnövényzettel küzdve kerülgettük az elképesztően változatos hulladékokat. Szinte mindenből volt mintadarab, amit a Duna vízgyűjtő területén valaha valaki szükségtelennek ítélt, és képes a víz felszínén lebegni. A számomra legmegrázóbb szemét egy nagyobbacska szürke műanyag tartály volt, amelyen élelmiszer-ipari adalékanyagra utaló angol felirat mellett néhány kínai írásjelet láttam.
A bozótharcban nem csak gyerekeink követtek minket. Néhány játékostárs is biztosra vette, hogy tudjuk, mit csinálunk, és csatlakozott hozzánk. Nagy szerencse, hogy amikor nemsokára rájöttek, hogy nincs arra semmiféle rövidebb út, nem gondolták, hogy szándékosan vezettük őket félre. Látták, hogy eltévedtünk, hiába mondtuk, hogy "csak a Dunát akartuk megnézni", láthatóan nem hitték el, és segítettek kitalálni a dzsungelből.
Nem is akartuk többé elhagyni a járható ösvényt, mégis nemsokára újra egy süppedős-sáros nyiladékban találtuk magunkat, egyre messzebb távolodva a térképen jelzett útvonaltól.
Érdekes, hogy így október vége felé is sok volt a szúnyog. Amikor legutóbb, sok-sok évvel ezelőtt itt jártam a szigeten a barátaimmal, alig száz métert tettünk meg, aztán futva menekültünk a hídon át. Nyár volt, és annyi szúnyog, hogy minden hevesebb mozdulatra sörétként záporoztak a bőrünkre.
A jó társaságban repült az idő, szinte észre sem vettem, hogy összesen 11 km-t gyalogoltunk. Barnabás (7) eleinte unatkozott, nehezen bírta, a végére pedig alaposan elfáradt, de azért végigcsinálta. Boróka (4) a vége felé kb. 1 km-t ült a nyakamban, de ő is jött szépen árkon-bokron át.
A bázisra visszaérve forró tea és pogácsa várt minket, meg zsíroskenyér lilahagymával. Mivel útközben is sütizgettünk rendesen (mindenki hozott valami jót), pont elég is volt ennyi. Szokatlan volt, hogy az ajándék-sorsoláson nem nyertünk semmit, még jó, hogy BBBBNET-ék igen.
"Ha már itt vagyunk" felkiáltással általában meg szoktuk keresni a környékbeli ládákat is. Most is így volt, azzal a különbséggel, hogy a most a társaság egy része együtt maradt, és így, csapatostul kerestük meg a GCROKO és a GCKUKE ládákat.
Már majdnem sötétedett, amikor elbúcsúztunk és hazaindultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése