2010. október 27., szerda

villámgyors ablakrendezés több monitoron

Amióta széles, 16:10 képarányú monitoron dolgozom, nagyon gyakran teszek két ablakot egymás mellé úgy, hogy ketten együtt használják ki a teljes felületet. A Windows beépített ablak-elrendező funkcióját szinte soha nem használom, annál figyelni kellene arra, hogy az "egymás melletti ablakok" menüre kattintáskor melyik az aktív ablak, mert azt teszi bal oldalra, és a másikat a jobb oldalra. Meg aztán kényelmetlen is az egérhez nyúlni, amikor amúgy a billentyűket nyomkodom éppen.

Nemrég találtam egy ingyenes kis programot, ami megoldja az ablakrendezgetés problémáját, és több monitorral is tökéletesen működik.

Ez a WinSplit Revolution, amelyet innen tölthetsz le. Telepítés után beül az óra mellé, és meg is feledkezhetsz róla, elég, ha a gyorsbillentyűket megjegyzed, ami nem lesz nehéz: Ctrl+Alt+számnyilak. Az aktív ablakot egy Ctrl+Alt+NumPad6 (ami a jobbra nyíl a numerikus billentyűzeten, tehát könnyű megjegyezni) a képernyő jobb felére méretezi, még egyszer ugyanezt megnyomva pedig a képernyő egyharmadára. Ugyanígy föl-le, sőt a négy sarok felé is működik a megfelelő irányú nyíllal.
Persze nem csak egy ablakot lehet egyszerre elhelyezni: a Ctrl+Alt+M mozaikszerűen egymás mellé teszi az összes nem minimalizált ablakot.
A legérdekesebb a Ctrl+Alt+F kombináció, amivel a két utoljára használt ablakot úgy helyezi egymás mellé, hogy egy osztóvonalat tesz közé, amivel be lehet állítani, hogy a két ablak milyen arányban osztozzon a képernyőn.
És végül, két monitor esetén a Ctrl+Alt+nyilak (nem a  számnyilak, most a sima kurzorbillentyűk kellenek) dobálják egyik monitorról a másikra az aktív ablakot. Még egy csomó funkciója van, de nekem ennyi elég volt, a többit nézd meg a weblapján, vagy próbáld ki.

Kiegészítés: Többen jelezték, hogy a telepítés után az & és a [ jelet nem tudják beírni, furcsa dolgok történnek. Ez amiatt van, hogy a magyar billentyűzeten az & az AltGr+C, a [ jel pedig az AltGr+F, ami megegyezik a Ctrl+Alt+C-vel, és ez foglalt gyorsbillentyű a WinSplitben. A megoldás, hogy ezt a két gyorsbillentyűt át kell állítani valami más betűre a Hotkey Settings ablakon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...