2010. november 25., csütörtök

ha elfogy a hely: űrszimat

Az első külön vásárolt winchesterem 105 MB-os volt. Igen, mega, ennyire régen volt. Nem is értették a barátaim, hogy minek ez a fennhéjázás, hiszen "ki tudna megtölteni 100 megabyte-ot?".

Azóta eltelt néhány év, és ma már egyikük sem csodálkozik, inkább szorgalmasan veszi és tölti meg az újabb giga-, sőt, inkább terabyte-okat.

Az ekkora adathalmazban eligazodni egyre nehezebb feladat. Az intézők, fájlkezelők és egyéb kommanderek nem sokat segítenek abban, hogy lássuk, mi mekkora helyet foglal el a lemezen. A könyvtárak méretét mindegyik meg tudja mutatni, de általában csak egyesével, és sokszor hosszú számolgatás után.
Én egy ingyenes programot használok a legfőbb helypazarlók felkutatására: a SpaceSniffer-t. (letöltés)

Ha kevés a hely a lemezen, vagy csak túl sokáig tart a mentés, és gyanús, hogy akad közte fölöslegesen ottmaradt fájl is, akkor elindítom, és néhány pillanat alatt kirajzolja bármelyik meghajtó tartalmát egy méretarányos ábrán. Minden könyvtár egy téglalap lesz az ábrán, mégpedig annál nagyobb, minél több helyet foglal el a lemezen.

A könyvtárakba dupla kattintással be is nézhetünk, mintha csak a fájlkezelőben lennénk, így bármelyik alkönyvtárat önállóan is feltérképezhetjük, nem csak az egész lemezt. (Szimpla kattintásra az kijelölt könyvtár tartalmát is megjeleníti, de a többi is látható marad.) 

A jobb egérgombbal ugyanazokat a funkciókat érhetjük el, mint a fájlkezelőben, azaz a kijelölt könyvtárat vagy fájlt megnyithatjuk az intézőben, vagy akár törölhetjük is. A program folyamatosan frissíti az ábrát, azaz ha a windows intézővel törlünk egy könyvtárat, akkor néhány másodperc múlva a SpaceSniffer-ben is eltűnik, így láthatjuk, hogy hol tartunk a takarításban.

Nagyon praktikus, hogy az eszköztáron található zöld csillag megnyomására a szabad hely méretét is kiírja és felrajzolja az ábrára, így könnyen megoldhatók az olyan feladatok is, amikor például egy bizonyos méretű fájlnak kell helyet csinálni egy pendrive-on.

Ha csak bizonyos típusú fájlokra vagy kíváncsi, akkor a "Filter" (szűrő) használatával leszűkítheted a megjelenítést például a fotókra vagy a zenékre, ha a filter mezőbe beírod, hogy *.jpg vagy *.mp3. Ezzel könnyen megtalálhatod a lemezen összevissza megbújó, ezért elérhetetlen, de sok helyet foglaló fájlokat.

A szűrő nem csak név vagy kiterjesztés alapján tud szűkíteni, hanem a fájl "kora" szerint is. Ha a filter-be beírod, hogy >4years, akkor csak azokat a fájlokat fogod látni kiterítve, amelyek négy évnél régebbiek.

Aki ezt egyszer kipróbálta, garantáltan nem fogja többé a Total Commanderben a szóközt nyomogatni a könyvtárakon.

1 megjegyzés:

  1. Ez a kis progi nagyon ügyes.

    Ha mégis valakinek valamiért kell a hagyományos ezsköz is, akkor a Totalcommander-ben egy ALT+SHIFT+ENTER kombináció megmutatja az aktuális szinten lévő könyvtárak méretét. Nem kell szóközzel végigsétálni rajta.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...