2011. február 2., szerda

Anyagfelismerő sugárral válogatják a szemetet - Fogyasztók.hu - fogyasztóvédelmi magazin

Egyszer már lázadoztam a rendkívül trendi háztáji hulladék-válogatás ellen.



nem szelektálom a hulladékot

March 16th, 2010


Nem akarom szelektálni a hulladékot. Azt szeretném, ha ezt a tevékenységet erre kitalált, hozzáértő és elhivatott társaságok végeznék, akik ezért a hasznos munkáért elegendő pénzt kapnak.
Az emberi civilizáció fejlődése abból áll, hogy a szükségleteink kielégítésére egyre hatékonyabb módszereket dolgozunk ki, ezáltal egyre több időnk marad újabb hatékony módszerek kidolgozására. Nagy találmány volt, hogy ne mindenki maga termelje meg az összes élelmét, hanem az egyik álljon rá a gabona termesztésre, a másik a gabona őrlésére, a harmadik meg a kenyérsütésre, a negyedik meg álljon ki vele a piacra. Sok szervezést és erős bizalmi kapcsolatokat igényel a módszer, de még kockázatokkal együtt is hatékonyabb, már csak amiatt is, hogy nem igényli a résztvevőktől a teljes folyamatra vonatkozó szaktudás meglétét. Ezért jöttek létre a foglalkozások.
Hobbiból persze, ha valaki nagyon unatkozik, akkor most is megteheti, hogy olyan tevékenységeket űz, amit mások profin csinálnak. Ezzel nincs semmi baj, azzal tölti a szabadidejét, amivel jól esik. De ez egyéni döntés kérdése lehet csak, nem lehet kötelezővé tenni.
A hulladékgyűjtés és -hasznosítás nem hobbi. Szakértelmet igényel, felelősségvállalást. Egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy a kidobandó holmi milyen anyagokat tartalmaz, az újságpapírt és a petpalackot leszámítva.
A lakossági szelektív hulladékgyűjtés szemléletformáló hatással lehet ugyan, de a fejlődésben egy nagy lépés visszafelé, a kőkorszak irányába.


Ezt írtam még az előző blogomban. Nos, egész pontosan ilyen megoldásra gondoltam:
[...] Ez a szerkezet anyagfelismerő sugarakkal válogat, felismeri a hulladék összetételét, azt például, hogy melyik a PET palack, melyik a PVC. [...]
Anyagfelismerő sugárral válogatják a szemetet - Fogyasztók.hu - fogyasztóvédelmi magazin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...