A barátaim körében egyre népszerűbb gyalogtúrának ez alkalommal nem a könnyen megközelíthető Börzsöny volt a helyszíne, hanem (itt nem részletezhető okok miatt) a Déli-Bakony, Ajka-Csingervölgy környéke.
A péntek-szombati időpont bevált, egy nap szabi, egy nap kimenő a családtól, így egyformán igazságtalan. A résztvevők száma lineáris függvény szerint emelkedik, az elsőn 3, a másodikon 4, ezen már 5 fő vágott neki.
A vonat kis késéssel ért Ajkára. Előkerült a papírtérkép és a tájoló, mert bár három GPS-ünk is volt, ki akartuk próbálni, hogy mennyire tudunk hagyományos módon tájékozódni.
Városlőd irányába indultunk a sínek mentén, majd egy hídon átkelve a sárga jelzésen fordultunk az erdő és a dombok felé. Néhány száz méter után egy kedves fiatalamber elmondása szerint már magánterületen jártunk, de nem adtunk túl sokat a szavaira, egyrészt nem hiszem, hogy a jelzett turistautat bárki magánterületként kisajátíthatná, másrészt, ha valóban valakinek a magánbirtokán is jártunk, nem okoztunk semmi kárt azzal, hogy átgyalogoltunk rajta. Túránk során később is meglepően sokszor találkoztunk belépést tiltó táblák hátoldalával, azaz csak kifelé jövet értesültünk róla, hogy be sem szabadott volna mennünk a területre.
Már láttuk ugyan a Kab-hegyet, pontosabban az adótornyot, de másnapra hagytuk, és megcéloztuk a szállásunkat, a Hubertus Erdészeti Erdei Iskolát. Útközben még megéztük a Macska-lik víznyelőt, ami a neve által sugallt méretet messze meghaladóan hatalmas. Ahogy olvastam, ráadásul titokzatos is, mert feltáratlan, senki nem tudja, hova tűnik el az a rengeteg csapadékvíz. A Hubertustól 2,5 km-re kettévált a csapat, ketten a kényelmes nyiladékot választották a végén jelöletlen, esetleg járhatatlanul meredek ereszkedővel, hárman viszont kisebb kerülőt tettünk a jelzett úton. A rövidítőknek volt szerencséje: mi még kb. 412 méterre voltunk a háztól, amikor meghallottuk a kutyaugatást, ami a másik csapat célbaérését jelezte. Mivel a mi utunk csak elméletben volt jelölt sárga turistaút, a gyakorlatban viszont combközépig érő szúrós aljnövényzetben gázoltunk, az ugatás és a fák közül felsejlő lámpafény felé vettük az irányt, és még a teljes sötétség beállta előtt megérkeztünk.
A szállás minden várakozásomat felülmúlta. Olyan rend és tisztaság fogadott minket, mintha csak pár napja lett volna felújítva. Az erdészet nagyon kedves munkatársa szerint jártak itt gyerekek, csak szigor van, ez a magyarázat a makulátlan tisztaságra. Két szabálykövető, rendes gyerek apjaként is minden elismerésem az övé és a szintén nagyon kedves gondnok házaspáré.
A vacsora hat főre készült, de valahogy nem tűnt problémának öten elfogyasztani. Az előre rendelt egytálétel helyett rántott húst kaptunk, és a végén még kevesebbe is került, mint vártuk. Szerencsére borról Gyula barátom már Úrkúton gondoskodott, sőt, cipelte is, így semmi sem hiányzott a tökéletes vacsorához.
Az első nap sem hosszú (18,4 km, 200 m szintkülönbség), sem fárasztó nem volt, ezért másnap korai indulást terveztünk. Én keltem elsőként, és nézegettem a lehetséges útvonalakat. A Kab-hegyet nem akartam kihagyni, és a már egyszer bejárt utat sem lett volna kedvem újra végigjárni, ezért második napra kissé hosszú, 22 km-es útvonalat sikerült csak terveznem: a Sárcsi-kút és a Nyíri-tó érintésével föl a Kab-hegyre, majd onnan egyenesen az ajkai vasútállomásra.
A Sárcsi-kút egy komoly forrás, kis duzzasztóval, pihenőhellyel, családi piknikhez ideális. A Nyíri-tó már izgalmasabb volt, főleg azért, mert elég nehezen találtuk meg. A tuhu-s térképemen nem szerepel, sőt, a környék turistaútjai is csak elég hézagosan, ezért a papírtérkép alapján próbáltunk navigálni. A Kab-hegy úthálózatát New York alapján készítették: 500 méterenként egyenes nyiladékok szabdalják négyzetháló alakzatban, az egyik irányban számokkal, a másikban betűkkel jelölve. Ez a rendszer gps-szel jó lenne, ha a gps térképén szerepelnének a nyiladékok, de nem szerepelnek. Papírtérképpel viszont nem vicces, hogy a "hol is vagyunk" kérdésre a geometriai nyiladékrendszer elég kevés támpontot ad. Kis bóklászás után meglett a tó, egy sekély, befagyott és teljes felületén náddal borított tavacska, ami azért kellemesen tarkította az amúgy kissé egyhangú látképet.
Úrkúton várni kellett az ajkai buszra, addig beszélgetéssel és teherautó-sárbólmentéssel ütöttük el az időt. Ajkán megint várnunk kellett a vonatra, itt egy jó somlói galuska társaságában olyan nyugodtan üldögéltünk, mintha rengeteg időnk lenne. De nem volt, annyi legalábbis nem. Elnéztem a menetrendet, így szépen lemaradtunk a 15:25-ösről, a következő vonat pedig két óra múlva volt esedékes, így aztán (már Tamás nélkül, akit egy ismerős kocsival hazavitt) megnéztük a legzöldebb magyar város közepén a tavat az ikerszigettel (3 km).
Este nyolc előtt nem sokkal értük Kelenföldre. Nekem még kilométer-hiányom volt, ezért gyalog mentem haza, majd még egy órát túráztam a családommal, természetesen teljes menetfelszereléssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése