2011. április 9., szombat

III. Geocaching Teljesítménytúra, Mátra (GCTT03)

A viharos szél miatt itthon hagytuk a gyerekeket, illetve Barnabást még elvittem iskolába (szombati tanítás, van ilyen), aztán elautóztunk Mátraházáig.

A Vörösmarty turistaházban megkaptuk a pecsételő-lapokat, közben üdvözöltünk néhány régi kedves ismerőst. Kettejükkel már Gánton is együtt tettük meg a távot, most is ők voltak az útitársaink. A lehetőségek közül az extrém-rövid távot választottuk, ami 11 km-t jelent a Kékes-tető érintésével. A tízpercenként kaland túráin ennél néha hosszabbat is megyünk, de meredekségben ez volt eddig a legnagyobb.

A bejárandó útvonalat előre letöltöttem a GPS-re, kaptunk útvonal-leírást is, és még így sem volt egyszerű a tájékozódás, szerencse, hogy mindig mentek előttünk, és jószándékúan feltételeztük, hogy a) ők is ezen a túrán vesznek részt, b) tudják, merre kell menni. Néhányszor szándékosan kitérőt tettünk az útvonal közelébe eső geoládák felé, de elég jó tempóban haladtunk, így bőven elértük az ellenőrző pontokat azok zárása előtt.

A Pisztrángos-tó és a Kékes-tető közötti szakasz nagyon meredek volt, a kijelzőn csaknem egymáshoz értek a szintvonalak. Rendesen kivert a víz, mire felértünk. Ági nagy ötlete volt a csúcs-pomelo, amit a GCBOLA első pontjánál faltunk be, lenyűgöző panorámában gyönyörködve, na jó, és a sapkánkba kapaszkodva. Innen már nem volt sokkal feljebb a Kékes, a kaptató vége.

A bázisra visszatérve ezúttal nem várt minket a GC versenyeken megszokott meleg étel, de maradt még pár szendvicsünk meg egy halom csoki. A turistaházban egy jó órát beszélgettünk még, aztán nem egyenes úton hazaindultunk, néhány geoláda érintésével.

A mátraházai Naphimnusz park aranyos kis meditációs kertecske. Felmásztunk a Kecske-bércre, hogy jobban lássuk a Mátrai Gyógyintézet épületét, megkerestük a Hanák Kolos kilátót, nem tudtuk meg, ki volt ő, birtokháborítást követtünk el a Mátrai bobpálya és kalandpark területén, aztán nem másztunk fel a lezárt Sástói kilátótoronyba.

Az utolsó hely, amit felkerestünk aznap, a dallamos nevű atkári periglaciális talajképződmény volt. Ez az a tipikus geoláda-élmény: van, akinek örökre elveszi a kedvét, hogy egy jelentéktelen országút melletti illegális szemétlerakó közvetlen közelében császkál abban reménykedve, hogy a jelszó megszerzéséért nem kell vállalhatatlan dolgokat elkövetni, és van, aki ajándéknak tartja, hogy egy ilyen különlegesen érdekes helyet láthat akkor is, ha a "hivatalos" szerveknek nincs pénze vagy figyelme felhívni rá a figyelmet, kipucolni a környékét és büfét-kasszát telepíteni mellé.
Én mindkettőt látom egyszerre.

Nagyon sajnáltam, hogy pont a jelzett helyen egy ragadozó madár fészkel, akit fel is riasztottam a fészkéről. Méltatlankodó vijjogással repkedett egy ideig a fája fölött, majd a párja is csatlakozott hozzá, és egy közeli dombtetőn telepedtek le, amíg eltűnünk onnan. Írok is a rejtőnek, hogy hívja föl rájuk a figyelmet a ládaleírásban.

A többi kép a picasaban.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...