Szeretünk geocaching-rendezvényekre, versenyekre járni. A helyszíntől függően változó a csapat összetétele, mindig vannak ismerősök, és lehetőség új emberekkel megismerkedni. A kötöttségek, szabályok, tracklog-ellenőrzés és egyéb komolykodás már nem vonz annyira, ezért jó, hogy többen is szerveznek ilyeneket, és nem mindegyikük dédelget törvényalkotói álmokat. A geobolt.hu játékos túrái a leglazábbak közé tartoznak, és ez most az éjszakai időpont miatt különösen érdekesnek ígérkezett.
A gyerekeim imádják az éjszakai programokat, az ilyesmi kedvéért még a délutáni alvás-szimulálást is bevállalják. Most azonban a délutánt a Múzeumok Majálisán töltöttük, alaposan elfáradtunk és majdnem eláztunk egy hirtelen jött zivatar miatt. A tűzoltómúzeum sátrában vártuk ki, hogy csillapodjon az eső, és közben az időkép radarképén láttam, hogy Budapesttől délkeleti irányban újabb gonosz foltok növekszenek. A családot nem akartam egy elázásnak kitenni, ezért majdnem lemondtam a túrát. Szerencsére a szervezők figyelik a twittert, így még időben megkaptam a bátorítást, nem esik, menjünk. A családom helyett bomit-túlélő barátomat hívtam magammal, akinek elszántságára jellemző, hogy riasztástól számított 20 perc múlva menetkész volt, és rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy pont az egyre vadabbul cikázó villámok irányába indulunk.
Kis késéssel álltunk meg a tököli parkerdő szélén a sorompónál, ahol már jó néhány autó állt. A bázist könnyen megtaláltuk, és itt láttuk, hogy nem maradtunk le az indulásról, még javában folyt a koordináták feltöltögetése a GPS-ekre, esőruhák és láthatósági mellények felhúzása, lámpák próbálgatása. Nem vagyok rá büszke, de mi teljesen felkészületlenül jelentünk meg, egy csomó töltetlen akkuval, szerencsére Laci adott két ceruzaelemet (köszi!), így nem kellett kivenni a zseblámpából, hogy jusson a gps-be is.
Ekkor jöttem rá, hogy a többi rendezvényen megismert embereket a sötétben csak a hangjuk alapján nem is olyan könnyű azonosítani, kifejezetten jól jött volna csigabiga ledes névtáblája. Azért valahogy megtaláltuk Luxi69 csapatát, és csatlakoztunk hozzájuk. Nem mintha félnénk a sötétben, csak együtt vidámabban telik az idő. Ők bátrabbak voltak nálam, három gyerekkel csinálták végig a 8,5 km-t úgy, hogy rendes tempóban mentünk.
Sem a feladat, sem a terep nem volt nehéz. A tököli parkerdő teljesen sík, majdnem szabályos úthálózattal szabdalt erdő, átvágásra a sűrű növényzet miatt szinte egyáltalán nincs lehetőség, ezért végig úton haladtunk. Annyi lámpánk volt, hogy a fele is sok lett volna, sőt, egy éjjellátó is volt a csapatban, bár a hold fénye is elég volt ahhoz, hogy az úton maradjunk, a fordulókat meg amúgy is a gps kijelzőjén figyeltük. A megadott pontokon jelszavakat kellett begyűjtenünk, némelyiket könnyen megtaláltuk, de néhánynál egészen rafinált trükkökkel próbálták a rejtők megnehezíteni a dolgunkat. Volt, hogy a megadott pontból kiindulva apró fényvisszaverő prizmácskák sora jelölte ki a jelszóhoz vezető irányt a fák között. Máshol egy oszlopra vagy padra fényvisszaverő filccel felírt jelzés segített a megtalálásban. A legviccesebbről sajnos lemaradtunk, az egyik jelszót egy fára erősített, mozgásérzékelős hangrögzítő kiabálta az előtte elhaladók fülébe. (Mire ehhez a ponthoz értünk, sokan a szakadó eső miatt hazaindultak, és ezt a pontot visszavitték a bázisra, mi meg hiába kerestük.)
Az esőcuccot csak panyókára vetve használtuk, a fák sokat felfogtak a vízből, a villámok viszont szépen bevilágították az égboltot. Csodálkoztunk is, hogy amikor valamikor 02 óra előtt nem sokkal visszatértünk a bázisra, már csak néhány embert találtunk ott, sokan hazamentek, mert rosszabbra fordult az idő. Szerencsére minket elkerült, vagy a fák miatt nem éreztük, hogy mennyire esik.
A célban csak nekünk, a három utolsó csapatnak újabb ajándéksorosolást rendeztek, befaltunk egy csomó zsíroskenyeret az előírásos lilahagymával, kipróbálgattuk az éjjellátót, beszélgettünk még egy keveset, de én annyira álmos voltam, hogy a pár méterre levő állandó geoládát, a GCTOPE-t is csak sietve kerestük meg, aztán el is búcsúztunk. Luxiék utánunk indultak haza Pécsre, ezt még elképzelni is rossz.
Hazafelé megbeszéltük, hogy bár túrának rövid volt a táv, az éjszakai izgalmakhoz pedig kicsit sokan voltunk, de mi remekül szórakoztunk, jó, hogy nem hagytuk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése