2011. június 13., hétfő

fakopáncsot mentettünk

A gyerekek a ház körül szaladgáltak, én meg levittem a fényképezőgépet, mert Boriska látott egy szörnyen érdekes bogarat a diófa ágát megtámasztó lécen. A bogarat már nem találtam meg, de -- hogy ne legyek szomorú -- Boriska mutatott mást: egy fakopáncs gubbasztott a cseresznyefa alatt a fűben.

Sok fakopáncsot láttam már, de főleg hallottam, lefotózni pedig eddig még nem sikerült. Egy pillanat alatt a fa túlsó oldalára fordul, és ott kopácsol tovább, ha pedig oldalazni kezdek, hogy kikerüljön a takarásból, akkor megint fordul egy negyedet, mintha csak épp ott lenne dolga.

Ez a példány egyáltalán nem viselkedett ravaszul, nagyon is elesettnek látszott. Gyalogolt a fűben, majd kis ugrásokkal felkapaszkodott a cseresznyefára, repülni meg sem próbált, csak akkor verdesett a szárnyaival, amikor majdnem leesett az ágról. Nem tudtam eldönteni, hogy sérült-e a szárnya, vagy mi baja van, első pillantásra nem tűnt fészekből kiesett fiókának.

Megnéztem az interneten a vadmadárkórház telefonszámát. A hortobágyi madármentő megadta a Pápához legközelebb eső székesfehérváriak telefonszámát, de ők nem vették föl, ami pünkösd hétfőjén nem is csoda. A győri állatkert állatorvosával sikerült beszélnem, aki azt javasolta, hogy vigyük be hozzá, megnézi.

A befogás nem volt nehéz, bár sokat ügyetlenkedtem. Bőven fejmagasság fölé jutott már a fán, és egy olyan vékonyka ágon ült, ami minden mozdulatra kilengett a súlyától. Nem akartam, hogy leessen. A család minden tagja segített: hoztak egy zöldséges rekeszt, azt csak a madár alá kellett tartanom, és a mozgolódástól hamarosan bele is pottyant, aztán megfogtam és egy borospalackoknak készült kartondobozba tettem. A dobozt mintha harkály-szállításra tervezték volna: arasznyi széles, kétarasznyi magas és a tetején csak akkora a nyílás, amin nem tud kiszabadulni a madár, de levegőt bőven kap. A gyerekek tettek bele egy marék száraz füvet, meg pár szem cseresznyét, amit azonnal elkezdett a csőrével kopogtatni. Nyugodtan viselkedett, nem csapkodott, nem menekült, ha volt cseresznyéje, akkor elégedetten kopogott. A gyerekek szedtek neki egy marékkal az útra, bepakoltunk a kocsiba és elindultunk hazafelé. Amúgy is Győr felé szoktunk menni, nem volt nagy kitérő.

A Xantus János állatkertben (ahol nagyon komolyan foglalkoznak sérült vagy elárvult hazai vadállatok mentésével és szabadon engedésével) a kedves hölgy, akivel telefonon beszéltem, már a pénztárnál várt minket, és átvette a gyerekektől a dobozt. Miközben kitöltötte a megtalálás körülményeit rögzítő adatlapot, elmondta, hogy első ránézésre egy fiatal fakopáncs, aki még nem tanult meg repülni, és nem látszik sérültnek. Kedves és figyelmes volt, teljesen megnyugodtunk, hogy jó helyre került a madár.

Barnabás az autópályán hazafelé felolvasta nekünk az állatkertben kapott tájékoztatót, hogy mi történik a hozzájuk bevitt vadállatokkal. Van rajta telefonszám is, amin lehet érdeklődni a sorsa felől.

(Képek alapján próbáltam meghatározni, hogy nagy- vagy közép-fakopáncs lehet, de nem tudtam egyértelműen eldönteni.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...