Valamikor tavaly, akkortájt, amikor kiiratkoztam az íjászfórumról, rebesgettek valamit arról, hogy megszigorítják az íjászversenyeket: csak orvosilag ellenőrzött, egyesületbe tartozó, komoly emberek indulhatnak, a magamfajta örömíjász meg inkább ne is legyen. Szokás szerint befogtam a fülemet, hogy ne halljam ezt a sok marhaságot, és reménykedtem, hogy azért majd csak lesz valahogy, még ha illegális kakasviadalokhoz hasonló körülmények között is, de fogok még lőni.
Nem is csalódtam, idén már a második íjászversenyen indultam, ezúttal nem a megszokott csapat, hanem a Csóri Baj-Nock Íjász Klub szervezésében.
T nemrég elkészült íja javításra szorult, ezért az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni. Az ötletet, hogy darts-ként kézzel hajítsa a vesszőket, nem tartotta annyira viccesnek, nem is csoda, engem is megölne a bánat, ha megsérülne az íjam.
Ezúttal Á barátom és fia is csatlakozott hozzánk, nekik ez volt az első versenyük. Fél tíz előtt két perccel értünk a helyszínre, baleset volt az M7-esen, Kajászótól Fehérvárig a kertek alatt hatalmas kerülőt tettünk. A regisztráció gyorsan ment, de talán másokra még várni kellett, mert fél órás késéssel kezdődött a verseny.
Az eddigi versenyeken B révén mindig a kiváltságos csapatba kerültünk, azaz nekünk kellett a legkevesebbet gyalogolni az első célhoz. (Általában annyi csapat van, ahány cél, a csapatok a kezdéshez felállnak egy-egy célhoz, és onnan egy megadott útvonalon körbejárnak. Aki a legközelebbi célnál kezd, az a mellette lévőnél fejezi be, a pechesek az elején is, a végén is túráznak.) Most nem volt hátszelünk, puszta szerencse, hogy a majdnem legközelebbi célnál kezdtünk.
Már a cél felé sétálva látszott, hogy szép a táj, napsütéses, panorámás a verseny helyszíne, de egyúttal nagyon költséges is lesz a magamfajta amatőr számára. Mindenfelé kövek, sziklák rejtőztek a fűben, ami jó eséllyel megöli a célt tévesztett vesszőket.
A Fix Pont versenyeihez képest kicsik voltak a távolságok, igaz, a gumiállatokat is a kisebbek közül válogatták. Medve sehol, nyúl-kategóriájú annál több. Az egyre apróbb vadakat látva már egy felsorszámozott és vesszőfogóval hátterezett gumiszúnyog sem lepett volna meg. A híres bakonyi krokodilnak is a kistestvére, a csóri kajmán volt terítéken. Hiányoztak a szívatós célok is, egy állat bújt csak két fa mögé, gusztustalan tócsa nem volt sehol, a lövési szög is szinte mindig közel volt a vízszinteshez. Hiába azonban a szervezők visszafogottsága, a hat vesszőmből öt esetében kellett terven felüli értékcsökkenést elkönyvelnem (letört a hegye a sziklán), de ahogy láttam, ezzel nem voltam egyedül.
A 20 cél nem volt sok, 28-hoz, negyvenhez szoktunk, nem is fáradtunk el, de azért nagyon jól esett a teherautó-platón felszolgált zsíros kenyér és szóda féltávnál, köszönet a hölgyeknek!
Délután kettőre végeztünk is, befaltuk a gulyást, aztán mi elbúcsúztunk a többiektől, mert vártak már minket Balatonvilágoson. (Nem azért ültünk az úttesten, mert nem jutott hely az asztalnál, hanem mert ott volt árnyék.) Később kiderült, hogy kár volt lemaradni az eredmény-hirdetésről, így most nincs fénykép, ahogy B és Zs fent állnak a dobogón!
A többi kép a picasaban.
Nem is csalódtam, idén már a második íjászversenyen indultam, ezúttal nem a megszokott csapat, hanem a Csóri Baj-Nock Íjász Klub szervezésében.
T nemrég elkészült íja javításra szorult, ezért az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni. Az ötletet, hogy darts-ként kézzel hajítsa a vesszőket, nem tartotta annyira viccesnek, nem is csoda, engem is megölne a bánat, ha megsérülne az íjam.
Ezúttal Á barátom és fia is csatlakozott hozzánk, nekik ez volt az első versenyük. Fél tíz előtt két perccel értünk a helyszínre, baleset volt az M7-esen, Kajászótól Fehérvárig a kertek alatt hatalmas kerülőt tettünk. A regisztráció gyorsan ment, de talán másokra még várni kellett, mert fél órás késéssel kezdődött a verseny.Az eddigi versenyeken B révén mindig a kiváltságos csapatba kerültünk, azaz nekünk kellett a legkevesebbet gyalogolni az első célhoz. (Általában annyi csapat van, ahány cél, a csapatok a kezdéshez felállnak egy-egy célhoz, és onnan egy megadott útvonalon körbejárnak. Aki a legközelebbi célnál kezd, az a mellette lévőnél fejezi be, a pechesek az elején is, a végén is túráznak.) Most nem volt hátszelünk, puszta szerencse, hogy a majdnem legközelebbi célnál kezdtünk.
Már a cél felé sétálva látszott, hogy szép a táj, napsütéses, panorámás a verseny helyszíne, de egyúttal nagyon költséges is lesz a magamfajta amatőr számára. Mindenfelé kövek, sziklák rejtőztek a fűben, ami jó eséllyel megöli a célt tévesztett vesszőket.
A 20 cél nem volt sok, 28-hoz, negyvenhez szoktunk, nem is fáradtunk el, de azért nagyon jól esett a teherautó-platón felszolgált zsíros kenyér és szóda féltávnál, köszönet a hölgyeknek!
Délután kettőre végeztünk is, befaltuk a gulyást, aztán mi elbúcsúztunk a többiektől, mert vártak már minket Balatonvilágoson. (Nem azért ültünk az úttesten, mert nem jutott hely az asztalnál, hanem mert ott volt árnyék.) Később kiderült, hogy kár volt lemaradni az eredmény-hirdetésről, így most nincs fénykép, ahogy B és Zs fent állnak a dobogón!
A többi kép a picasaban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése