Gemenc valahogy eddig kimaradt az életemből, pedig több szempontból is nekem való: van itt erdő, ártér, evezhető víz, keskeny nyomtávú vasút, vadon élő állatok, szervezett túrák, programok.
Idén már annyi geocaching rendezvényen voltunk, hogy alig maradt idő másra, de mivel mindegyik más egy kicsit, nem érzem unalmasnak. A helyszín is mindig más, így a társaság is.
A dél-dunántúli játékosok már nyolcadik alkalommal gyűltek össze egy 2,5 napos közös játékra. (A rendezvény hivatalos oldala.) Az általam szervezett nyári baráti családos sátorozás nehézségeit extrapolálva kalapot emelek a szervezők előtt. Száznál több ember egész hétvégi szórakozását, szállását valamint mértéktartó alkoholfogyasztását előre eltervezni nem kis teljesítmény. Mondhatod, hogy persze, az évek meg a rutin, de akkor is.
Amint kikerült a twitterre a helyszín, elkezdtem szállást keresni a közelben. Ilyenkor rossz, hogy se a Google Maps, se a Tripadvisor nem magyar találmány, nem sok találatot dobnak a "szálloda Pörböly közelében" keresésre. Mivel csapatunk meg nem nevezett tagjai nem látták magukat az erdei iskola emeletén kialakított (amúgy meglepően rendezett) sokágyas szobákban, így végül a bajai Duna Hotelben szálltunk meg. A nevében szereplő wellness szótól nem vártam sokat, mert bár hideg téli estéken jól szokott esni túra után a szauna melege, sok helyen csak azért erőltetnek valami medencét-szaunát, hogy benne maradjon a nevük a találati listában, amikor az igényes vendég bepipálja a "wellness"-t a szálláskereső oldalon.
Péntekre szabadságot vettem ki, hogy az esti before-party előtt odaérjünk, és nyugodtan össze tudjam pakolni a felszerelést. Még az is belefért, hogy délelőtt vegyek egy egynapi túrafelszerelést és akár laptopot is elnyelő fotós hátizsákot. A tanítás végét azért meg kellett várni, meg valahogy Szekszárdnál meg is éheztünk, a köd is egyre sűrűbb volt, így aztán sötétben értünk Bajára. Kis város, nagy főtér, mindkét szálló a közepén, jól kitáblázva, nem tekeregtünk sokat. Az adventi vásár a téren épp bezárt, vagy még meg sem nyitott, de amúgy sem volt már időnk ilyesmire, a gyerekek miatt nem nyújthattuk késő éjszakáig a találkozót, bejelentkeztünk, ledobáltuk a cuccainkat a szobában és indultunk vissza Pörbölyre, az Ökoturisztikai Központba.
A bázison a létszámmal együtt a hangulat is lassacskán emelkedett. Valahogy előkerült egy forraltbor-készítő szett, rengeteg doboz házi sütemény, meg egy nagyobb adag zsírban sült máj hagymával. Éreztem, hogy ha mindegyiket megkóstolom, egy órán belül rosszul leszek, de azért megtettem minden tőlem telhetőt. Most is jót beszélgettünk a régi ismerősökkel, és igyekeztünk jobban megismerni az eddig ismeretleneket. A gyerekek kilenc előtt kezdtek kidőlni, összetolt székeken próbáltak valahogy aludni, ezért inkább elbúcsúztunk az egyre vidámabb társaságtól, és visszatértünk a szállásunkra.
Szombaton korai kelést, gyors reggelit és kilenc órai rajtolást terveztünk, hogy a kora délutáni kisvasutazás előtt célba érjünk. A mi tempónkkal (tervezés nélküli bolyongás a pontok között, szörnyen érdekes mohák és erdészeti gépek hosszadalmas fotózása, vasúti sínszállító kocsik működési elvének tanulmányozása és hasonlók miatt) a kilenc órai rajt is már behozhatatlanul későnek tűnt nekem, de még ezt sem sikerült tartani: jó egy órával később hagytuk el a bázist, hogy összerakjunk egy ötbetűs szót, amelyhez a megadott pontokon kellett betűket gyűjteni. A szervezőknek még arra is volt idejük, hogy az egyik közeli ponton magyaros fortune cookie-ként lekváros buktába sütött betűt kínálgassanak.
Enyhe ködben vágtunk neki az erdőnek, de az is nemsokára felszállt, később még a napot is láttuk. A terep nagyon könnyű volt, sokat mentünk a gáton, se sár, se emelkedő, se bozót nem nehezítette a haladást. Persze ha nyerésre játszottunk volna, azaz hogy a legrövidebb utat járjuk be, akkor két pont között nem mehettünk volna a járt úton, hanem csak légvonalban, ami azért küzdelmesebb. A szervezők által a szórakoztatásunkra megrendelt hajtóvadászatból nem láttunk semmit, még távoli pukkanásokat sem hallottunk. Nem vicc: a helyiek állítólag nem csak nekünk adták ki a területet, egy részén a vadászok játszották az ő szívüknek kedves játékot, néhány arra a területre rejtett pontot reggel kellett sebtében áthelyezni biztonságosabb helyre.
(Egyik korábbi élménybeszámolóm némi félreértést okozott, most ne legyen: semmi problémánk nem volt sem a vadászokkal, sem az Ökoturisztikai Központ munkatársaival, mindannyiuknak és az összes szponzornak Allah növessze hosszúra a szakállát!)
Ez a játéktípus felidézi a régi mondást: "akinek nincs a fejében, legyen a lábában". Ha az ötödik betű megszerzése után megvan az értelmes szó, irány a gulyás-rétes kombó, ha nincs, akkor még gyalogolhatsz tovább. Nekünk ötből meg is lett, így amikor visszaértünk a bázisra, még maradt időnk a kisvasutat körbejárni ebéd előtt.
A délutáni program vonatozás volt. Nem a teljes 31 km-es hosszon, nem értünk volna vissza sötétedésre, csak a Malomtelelőig. Szerettem volna nagyvadakat mutatni a gyerekeknek, láttunk is néhány szarvast meg pár vaddisznót a sínek közelében ácsorogni, de sötét volt már ahhoz, hogy le is fényképezhessem őket.
Szinte minden rendezvényen felbukkan egy új geoláda valahol a közelben, amire a résztvevők csapatostul úsznak rá az elsőségért. Az erdei vasút egyik megállóhelyénél a kilátóba került az új láda. Az egész csapat a vonaton ült, így nem sok lehetőség nyílt az előnyszerzésre. A tömeges logolást követően épp csak akkora sétát tettünk a közelben, hogy a szerelvény meg tudjon fordulni valahol, és már indultunk is vissza Pörbölyre, az eredményhirdetésre. Fáradtak voltunk, ezért elég korán leléptünk, visszamentünk a szállóba Bajára pacsálni és vacsorázni.
Vasárnap végigjártuk a "bajai séta" (képek) nevű multit, nem volt rossz, bár nyáron biztosan szebb a város, a Sugovica partja és a Petőfi-sziget is. Sajnos, az előző esti vacsoránál szerzett kellemes emlékektől megtévesztve a szálloda éttermében ebédeltünk, de az egy óránál hosszabb várakozás és a személyzet elképesztő ügyetlensége meggyőzött róla, hogy máskor jobban járunk valami gyors műanyag zsírburgerrel.
Itt a többi kép.
A bázison a létszámmal együtt a hangulat is lassacskán emelkedett. Valahogy előkerült egy forraltbor-készítő szett, rengeteg doboz házi sütemény, meg egy nagyobb adag zsírban sült máj hagymával. Éreztem, hogy ha mindegyiket megkóstolom, egy órán belül rosszul leszek, de azért megtettem minden tőlem telhetőt. Most is jót beszélgettünk a régi ismerősökkel, és igyekeztünk jobban megismerni az eddig ismeretleneket. A gyerekek kilenc előtt kezdtek kidőlni, összetolt székeken próbáltak valahogy aludni, ezért inkább elbúcsúztunk az egyre vidámabb társaságtól, és visszatértünk a szállásunkra.
Szombaton korai kelést, gyors reggelit és kilenc órai rajtolást terveztünk, hogy a kora délutáni kisvasutazás előtt célba érjünk. A mi tempónkkal (tervezés nélküli bolyongás a pontok között, szörnyen érdekes mohák és erdészeti gépek hosszadalmas fotózása, vasúti sínszállító kocsik működési elvének tanulmányozása és hasonlók miatt) a kilenc órai rajt is már behozhatatlanul későnek tűnt nekem, de még ezt sem sikerült tartani: jó egy órával később hagytuk el a bázist, hogy összerakjunk egy ötbetűs szót, amelyhez a megadott pontokon kellett betűket gyűjteni. A szervezőknek még arra is volt idejük, hogy az egyik közeli ponton magyaros fortune cookie-ként lekváros buktába sütött betűt kínálgassanak.
(Egyik korábbi élménybeszámolóm némi félreértést okozott, most ne legyen: semmi problémánk nem volt sem a vadászokkal, sem az Ökoturisztikai Központ munkatársaival, mindannyiuknak és az összes szponzornak Allah növessze hosszúra a szakállát!)
Ez a játéktípus felidézi a régi mondást: "akinek nincs a fejében, legyen a lábában". Ha az ötödik betű megszerzése után megvan az értelmes szó, irány a gulyás-rétes kombó, ha nincs, akkor még gyalogolhatsz tovább. Nekünk ötből meg is lett, így amikor visszaértünk a bázisra, még maradt időnk a kisvasutat körbejárni ebéd előtt.
Szinte minden rendezvényen felbukkan egy új geoláda valahol a közelben, amire a résztvevők csapatostul úsznak rá az elsőségért. Az erdei vasút egyik megállóhelyénél a kilátóba került az új láda. Az egész csapat a vonaton ült, így nem sok lehetőség nyílt az előnyszerzésre. A tömeges logolást követően épp csak akkora sétát tettünk a közelben, hogy a szerelvény meg tudjon fordulni valahol, és már indultunk is vissza Pörbölyre, az eredményhirdetésre. Fáradtak voltunk, ezért elég korán leléptünk, visszamentünk a szállóba Bajára pacsálni és vacsorázni.
Vasárnap végigjártuk a "bajai séta" (képek) nevű multit, nem volt rossz, bár nyáron biztosan szebb a város, a Sugovica partja és a Petőfi-sziget is. Sajnos, az előző esti vacsoránál szerzett kellemes emlékektől megtévesztve a szálloda éttermében ebédeltünk, de az egy óránál hosszabb várakozás és a személyzet elképesztő ügyetlensége meggyőzött róla, hogy máskor jobban járunk valami gyors műanyag zsírburgerrel.
Itt a többi kép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése