Az idei csopaki pincelátogatós verseny szinte pontosan olyan volt, mint a tavalyi, annyi változott csak, hogy ellentétes irányban jártuk végig a pontokat és megnyertük az egyéni kategóriát. (A gyerekeket most nem hoztuk. Ágival azonos időt mentünk, mivel együtt csináltuk, így 1. és 2. helyen végeztünk.)
Este hét előtt indultunk, kicsivel tíz után értünk célba, aztán fél egyig vártuk az eredményhirdetést. Ha ezt előre tudom, egy kis bor is befért volna az elején. Ezt a várakozós részt valami programmal fel lehetett volna dobni, de valahogy így is eltelt az idő. A Borgaléria hatalmas zsírosdeszkái legalább némi vigaszt nyújtottak.
Volt ajándéksorsolás is, apróságok, üveg borok, szerintem mindenkinek jutott valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése