2013. október 15., kedd

Futura tudományos játszótér

Tavaly augusztusban nyílt Mosonmagyaróváron a régi magtár épületében egy interaktív természettudományos játszótér. A családban mindenki akár Salzburgba is képes volna elmenni egy ilyenért, így a vasárnapi (amúgy nem gyakori) későnkelést gyors készülődés és szintén gyors autópályázás követte Mosonmagyaróvárig.


Pont délben parkoltunk le a szépen felújított, jellegzetes épület előtt, így talán érthető, hogy első élményünk a büfé négytenyérnyi melegszendvicsével volt kapcsolatos. Amíg a gyerekek a végét próbálták legyűrni, megvettem a belépőt. Ekkor még látótávolságban voltak, de amint átjutottunk a beléptető-kapun, szétszéledtek az épület négy szintjén és onnan kezdve csak hébe-hóba találkoztam velük, beszippantotta őket a felfedezés és a játék izgalma.

2013. október 5., szombat

Tihany ősszel - geotúra

A túra nevében a "geo" ezúttal nem a geocaching játékra utal, hanem a geológiára. A Bakony-Balaton Geopark által szervezett geotúrán a Tihanyi-félsziget földtani érdekességeit jártuk végig szakvezetéssel.

Az útvonal hossza 12 km, dimbes-dombos, de gyerekekkel is simán végigjárható. Kilométerenként meg is álltunk, hogy meghallgassuk a különböző alakzatok kialakulásának történetét. Nagyon sokat számít, ha egy kicsit jobban ismerem a tájat, amin járok, ismerősebb, szerethetőbb lesz, pedig a Tihanyi-félsziget eddig is az egyik kedvenc kirándulóhelyem volt, mint gondolom, sokaknak. Vezetőnk, Gabi kifejezetten jól ötvözte a tudományos ismereteket a laikusok által is könnyen befogadható megfogalmazással, még a legvégén is érdekes tudott maradni, pedig így visszagondolva elég hosszú volt a hat óra, amit vele töltöttünk, de nem unatkoztunk.

Hogy pontosan miket mesélt, azt nem mondom el, biztos utána tudsz olvasni, de legjobb, ha benevezel egy ilyen geotúrára és meghallgatod magad.

Persze a ládázás sem maradhatott el, a félsziget tele van remek multival, többet is bejártunk közben, mintegy mellékesen.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...