Tavaly augusztusban nyílt Mosonmagyaróváron a régi magtár épületében egy interaktív természettudományos játszótér. A családban mindenki akár Salzburgba is képes volna elmenni egy ilyenért, így a vasárnapi (amúgy nem gyakori) későnkelést gyors készülődés és szintén gyors autópályázás követte Mosonmagyaróvárig.
Pont délben parkoltunk le a szépen felújított, jellegzetes épület előtt, így talán érthető, hogy első élményünk a büfé négytenyérnyi melegszendvicsével volt kapcsolatos. Amíg a gyerekek a végét próbálták legyűrni, megvettem a belépőt. Ekkor még látótávolságban voltak, de amint átjutottunk a beléptető-kapun, szétszéledtek az épület négy szintjén és onnan kezdve csak hébe-hóba találkoztam velük, beszippantotta őket a felfedezés és a játék izgalma.
A víz szintjén én is leragadtam egy időre. Barnabással gátat építettünk kis acél-elemekből egy acél folyómederbe, hogy a turbinára irányítva a vizet, végre megforgassuk. Labdákat dobáltunk egy átlátszó falú örvény-kamrába, aztán persze hamar meguntuk a "szabályos" játékot, és megállítottuk, visszafordítottuk a tartályban a vizet, még a kifolyónyílást is elzártuk a kezünkkel, hogy magasabb víztölcsért lássunk. És a demonstrátorok az ő végtelen türelmüknek köszönhetően nem szóltak ránk, csak rendületlenül törölgették a lábunk alatt a kifröcskölt vizet. A gátat persze hamar átköltöztettük más folyószakaszra, kicseréltük a felülcsapott lapátkereket a kanalas turbinával, és a hallépcső-építésre szánt műanyag-elemet is a gátba építve akkorára duzzasztottuk a vizet, hogy gátszakadáskor komolyan aggódtam, elbírja-e nyelni a lenti tálca kifolyónyílása a lezúduló áradatot.
Nehéz volt elszakadni innen, de a lányok már valahol fönt jártak, és engem is hajtott a kíváncsiság, hogy mindent megnézzek, kipróbáljak, és ha lehet, megváltoztassak.
Egy váratlan hang a hangszórókban mindenkit a legfelső szintre hívott, ahol naponta kétszer villámokat gerjesztenek egy Tesla-transzformátorral. Látványos volt, és meglepően hangos.
Megpróbáltunk földrengés-álló épületeket összerakni fa építőelemekből. A rengő asztal elindításakor persze mindig összedőltek, de egyre tovább bírták. Nem állítom, hogy bármire is alkalmasak lettek volna azok az épületek, sőt, az "extravagáns non-funkcionális" irányzatot képviselték, de mi örültünk, hogy némelyik több másodpercig is dacolt az asztalrengéssel.
Játszottunk egy kicsit a Coriolis-erőt bemutató asztalon, keltettünk állóhullámokat egy tízméteres rugóban, feküdtünk szöges-ágyon, aztán a kicsiknek szánt játszószőnyegen golyópályát építettünk, amíg fel nem hívtak minket a tetőtérbe a mobil planetáriumba. Vicces szerkezet, felfújható a kupolája, mint egy ugrálóvárnak, bent polifoam-matracokon lehet körben heverészni, középen egy zsúrkocsi méretű projektor egy számítógép képét rajzolja az "égre". A program itt is interaktív, a demonstrátor bármilyen égitestre rá tud közelíteni, bármilyen időpontban meg tudja mutatni az égképet.
Nem sorolok föl mindent, van még egy csomó eszköz és kísérlet, amit érdemes kipróbálni. Néhány jól ismertet kihagytunk, de így is fél hat lett, mire megtaláltuk a kijáratot.
Szerintünk van olyan jó, mint a Csodák Palotája Budapesten vagy a Haus der Natur Salzburgban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése