Öt jelentkezőből végül hárman maradtunk, így egy autóra kényelmesen fel tudtuk pakolni a bringákat. Késéssel indultunk, a felpakolás is tovább tartott, mint gondoltam.
Az autópályán Bábolna környékén esni kezdett az eső. Az időjósok szerint a hidegfront kelet felé halad, éjjel már Budapesten volt, nyomában pedig érkezik az idős hölgyek nyara, ezért nem számítottam ilyen zord időre.
Tizenegyre értünk Lipótra, a nyári sátorozásból már ismert kempingbe. Most kihalt volt, csak a személyzet lézengett benne. Megkaptuk a kulcsot és a belépőórákat és beparkoltunk a 12-es konténerház mellé. Az egyesben csehek laktak, de csak az autójuk látszott. Gyors kipakolás és átöltözés után bringára ültünk és kigurultunk a kapun a Duna irányába. Kalandot keresve nem az aszfaltot választottuk, hanem a gáton vezető kavicsos utat, bár a GPS folyton vissza akart fordítani. Ahogy közeledtünk a célhoz, egyre nőtt a hátralévő út, de nem érdekelt, nagyjából a fejemben volt az útvonal.
Első ötletem az volt, hogy Szlovákia felé megkerüljük a nagy félszigetet, de az 109 km, az időbe biztos nem fért volna bele, és az edzettségünk sem biztos, hogy elég lett volna hozzá. Így a körtúráról le kellett mondani, maradt a csicsói erdő célpontnak. Ezt egy útleírásban találtam, jobb ötlet híján választottam, a távolsága mindenesetre pont megfelelő volt.
A gáton túl nagy kavicsokkal borították az utat és túl vastag rétegben, elég nehéz rajta tekerni. Hűvösebb volt a kellemesnél, szélálló felsőben és sapkában volt csak elviselhető. Az út eseménytelen volt, ha nincs a jó társaság és a beszélgetés, unalmas lett volna. A medvei hídon való átkelés elég vacak, elég hosszan kell vigyázni a szűk úttest, magas szegély és erős teherautó-forgalom miatt. A híd után jobbra fordulva már tökéletes kerékpárúton suhantunk a gát tetején, sima aszfalton. A hátszél is erősödött, ennek nem örültünk, hiszen nemsokára megfordulunk, hazafelé megnehezíti a dolgunkat.
Egy tó partján kiépített pihenőben álltunk meg először enni, préselt gyümölcs-szeletet. Megnéztem, milyen geoládák vannak a környéken, érdemes-e megnézni valamelyiket, találtam is egyet 10 km-re, de a többiek az eredeti célpontra szavaztak, így pár kilométer után lekanyarodtunk Csicsó felé. A faluba érve egy “meleg étel” táblát követve jutottunk el a kocsmáig, de végül mégsem ebédeltünk, láttam a Foursquare-en, hogy van itt cukrászda, ahhoz több kedvünk volt. Nem akartam roaming-gal navigálni, gondoltam, a központban lesz a cukrászda, de ott csak a benzinkút és a vegyesbolt volt, a cukrászda kicsit odébb. Kedves helyiek útba igazítottak. A cukrászda udvarára betoltuk a bicikliket, aztán visszafogott süteményezést csaptunk.
Túl sokat beszélgettünk, kihűltek a meghajtó-izmok, nem volt vidám az elindulás. A társaság leszavazta a Szlovák oldalon történő további csalinkázást, a gps szerint a legrövidebb úton jó esélyünk volt visszaérni a lipóti fürdő 18 órás zárása előtt, hogy egy kellemes levezető szaunázással zárjuk a napot. A hídig nem is volt más választásunk, mint amerre jöttünk. A híd után megpróbáltuk elkerülni a kavicsos gát-tetőt, továbbmentünk a 14-es főúton Győr felé pár kilométert, de annyira utáltuk, hogy egymás után kell haladnunk az eldübörgő teherautók árnyékában, hogy végül mégis lekanyarodtunk az első ígéretes földútra. Rögtön egy hatalmas dagonyával indult, rossz irányba vezetett és egyáltalán nem volt biztos, hogy nem tűnik el egy cserjésben, de ezek a lehetőségek is mind vonzóbbnak tűntek a főútnál. Nemsokára valóban eltűnt az út, nem cserjésben, de egy kukoricaföld mellett. Ismert jelenség, hogy a föld művelője egyszerűen hozzászántja az utat a földjéhez, itt is ez történt, szerencsére a kukorica már a magtárban pihent, így a hajdani út nyomvonalán sáros traktornyomban döcögtünk két kilométert. Társaim régóta ismerik jellemem minden hibáját, megadóan tűrték a sorsot, amelyet felkészületlenségem rájuk mért.
Amint újra rendes (értsd: létező) földút porzott a kerekeink alatt, a fagyos hangulat felengedett kissé. Újra kezdtünk reménykedni, hogy elérjük az Eurovelo 6 kerékpárutat. Az egyik elágazásnál csaknem tragédia történt: nem tudtuk eldönteni, hogy jobbra vagy balra kell-e kanyarodni, egyikünk erre ment, a másik arra, a harmadiknak már csak a rend kedvéért is a kukoricásba kellett fúródnia középen, demonstrálva az “arany középút” közhelyes mondás tarthatatlanságát.
Győrladamérnál elértük a kerékpárutat. A hátralévő út és idő alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ha szaunázni akarunk, kissé meg kell nyomni a pedált, vége a beszélgetős-röhögcsélős lötyögésnek. Beálltunk egy tartható utazósebességre, és szótlanul gyűrtük a kilométereket. A hideg szél ellenünk volt, az eső is szemerkélni kezdett, de ez csak fokozta a forró fakunyhó iránti vágyunkat, és még elszántabban tekertünk. Csak a “mennyi van még” kérdés és a kurta válasz törte meg a hallgatást úgy öt kilométerenként.
Hirtelen eszembe jutott, hogy egy üres fürdőben vajon meddig tartják felfűtve a szaunát, ezért felhívtam a recepciót, hogy jövünk, tartsák melegen a kályhát. Azt felelte a hölgy, hogy a szauna sajnos automatikusan lekapcsol zárás előtt 15 perccel, nem tehet semmit, de ha sietünk, még odaérünk. Ezt mutatta a gps is, így megnyugodtam. Fél hatkor értünk a kempingbe, gyorsan lekötöttük a járműveket, felkaptuk a törölközőnket és sietve vágtunk át az esőtől nedves, kihalt strandon egyenesen a szaunaház felé. Egy fiatalember épp matatott valamit a ház oldalán, reméltem, hogy amint meglát bennünket, megkegyelmez, de csalódnunk kellett. Szép komótosan lekapcsolta a szaunát, belakatolta és eltolta a biciklijét. Próbáltunk vele szót érteni, de elutasítóan viselkedett, láthatóan nem érdekelte semmi, csak hogy időben hazamehessen, pedig talán 10 percig még el tudta volna foglalni magát mással. Elmagyarázta, hogy hatkor zár a fürdő. Tudjuk, mondtuk, messze nincs is még hat óra. De ez azt jelenti, hogy fél hatkor mindenkinek ki kell mennie, hogy be tudjanak zárni hatkor. Nem hagyott időt arra, hogy elmagyarázzam, mennyire ostoba és ügyfél-ellenes szabály ez, egyszerűen elment, mi meg dúlva-fúlva elmentünk zuhanyozni.
A vacsorát a falu valamelyik éttermében terveztük elkölteni. A közelebbi nem tetszett, tovább sétáltunk, végül egy kedves hölgy tanácsára a Kék Duna mellett döntöttünk. Itt sem voltak sokan, de nagyon jó vacsorát adtak, egyedül a hal nem volt jó.
Ilyen túrákon mindig meglep, milyen korán eljutunk az alvás gondolatáig. Most is már negyed tízkor úgy éreztük, hogy minden szükséges tennivalót elvégeztünk mára, kellően el is fáradtunk, ideje lefeküdni. Kicsit még beszélgettünk a mobilház aprócska konyhájában, aztán a három helyiség mindegyikét kihasználva elmentünk aludni.
Szombaton arra ébredtem, hogy az eső dobol a bádogdobozunk tetején. Kifejezetten napos, kellemes időt jeleztek előre, de megszoktam már, hogy ne hallgassak az ilyesfajta bosszantóan megbízhatatlan találgatásokra, így azon kezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a mai program. A Futura érdekes, de inkább gyerekekkel és már háromszor láttam, most nem volt kedvem. Városnézés Mosonmagyaróváron vagy Győrben? Esőben nem a legjobb program. Esetleg Pozsony? Az picit messzebb van, hátha ott nem esik, de még belefér az időbe. A társaság végül ezt szavazta meg, autóval Pozsonyba, két óra városnézés biciklivel, ebéd, aztán haza.
Nem siettünk, reggeli után még megpróbáltuk kihasználni a szállásdíjban lévő fürdőbelépőt. A termál medence kellemes hőmérsékletű volt, de fedetlen, még jó, hogy közben elállt az eső. Egy szaunázás is belefért. Kár, hogy téli üzemre nem igazán alkalmas a fürdő, a termál medencétől csak az öltözőkig vezet fedett folyosó, a szaunaházhoz jó sokat kell gyalogolni a hidegben, ott meg nincs öltöző, csak pár fogas a ház falán. Most nem volt hideg, simán átmentünk törölközőben, de hóban azért nem lehet kellemes.
A szauna fel volt fűtve, de sehol egy lélek. A figyelmeztető tábla szerint kötelező fürdőruhában szaunázni, de ezt a butaságot most a kihalt fürdőben semmi nem indokolta, figyelmen kívül is hagytuk. A lehűlést vicces eszköz szolgálja, magasan függő hatalmas favödrökből lehet kötélhúzásra hideg zuhanyt csinálni, de ez csak a bevezetés. Amint a vödrök megtelnek, átbillennek és az egész tartalmuk az alattuk állóra zúdul. Mókás dolog.
Amint így elégtételt vettünk a tegnap esti csalódásunk miatt, összepakoltunk, kifizettük a szállást és Pozsony felé indultunk. Az eső megint esni kezdett, mintha el akarná venni a kedvünket a városnézéstől, de nem ijedtünk meg. A vasútállomás parkolójában hagytuk az autót óránként egy euróért, és legurultunk a várhoz. Itt a durván meredek macskaköves utcákon feltekertünk egy pontra, ahonnan látszik a város, kicsit bámészkodtunk, aztán egy kis hídon átkelve az óvárosban folytattuk a nézelődést. Fura, hogy erről csak gyalog lehet megközelíteni a történelmi városrészt, lépcsőkön és szűk átjárókon kellett cipelnünk a bringát, de nem bántuk meg. Az egész hely barátságos és ismerős volt.
Egy téren találomra választottunk egy éttermet, ahol megebédeltünk. Próbáltam a Foursquare-t is segítségül hívni, de annyira lassú volt a net, hogy meguntam. Így is jól választottunk: nagyon finom volt a kaja, elfogadhatók az árak, és kellemes volt a turistáktól nyüzsgő téren üldögélni.
Visszafelé más utat kerestünk. Valami futóverseny miatt szalagokkal volt lezárva néhány utca, ezekbe többször is belegabalyodtunk, de végül egy pont akkora kerülővel jutottunk vissza az autónkhoz, hogy egy pici ízelítőt kapjunk az óvárosból. Egyhangúan elhatároztuk, hogy ide még visszatérünk.
Itt a többi kép.
Itt a többi kép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése